Wittmann Tibor professzor kapta az Orvosi Hetilap Markusovszky Lajos-emlékérmet

Alapításának 155. évfordulóját ünnepelte idén az Orvosi Hetilap

2012. május 9-én a Markusovszky Lajos Alapítvány emlékülésén Wittmann Tibor, szegedi gasztroenterológus professzor kapta az Orvosi Hetilap Markusovszky Lajos-emlékérmet, több évtizedes hazai betegellátási, kutatási és publikációs tevékenységéért. Az elismerést Csomós Géza és Lampé László professzor urak, az Alapítvány alapítója és elnöke adták át. A rendezvényt támogató Richter Gedeon Nyrt. kutatási főtanácsadója, Vas Ádám egyetemi tanár úr oklevéllel gratulált.

Wittmann professzor a Szegedi Tudományegyetem I. Belgyógyászati Klinika vezetője. Fő érdeklődési területe a gyomor-bélrendszeri betegségek megelőzése és kezelése, nemzetközi szintű szaktekintély. Az ünnepségen elhangzott előadásában kiemelte, hogy a nyelőcső-adenocarcinoma incidenciája világszerte rendkívüli módon emelkedik. Ezzel szemben hazánkban ilyen tendencia nem figyelhető meg, ami jelentős részben annak köszönhető, hogy kutatási eredményeik alapján, idehaza olyan kezelési irányelv valósult meg, ami a kórállapot előrehaladását gátolja.

A rendezvényen Rácz Károly professzor, az Orvosi Hetilap főszerkesztője a legjobbnak ítélt cikkek szerzői számára Markusovszky Lajos-díjat adott át. A korábbi főszerkesztő, Prof. Fehér János nevét viselő alapítvány további kutatók munkáját részesítette elismerésben.

Az Orvosi Hetilapot 155 évvel ezelőtt Markusovszky Lajos alapította, a Magyar Kulturális Örökség része. Alapításának célja a magyar nyelvű szakmai információközlés lehetővé tétele. Az Orvosi Hetilap egyike a világ azon hét szaklapjának, ami több mint 150 éve rendszeresen megjelenik. Az Orvosi Hetilapot az Akadémiai Kiadó adja ki.

A díjazottak névsorát ide kattintva olvashatják.
 

ÍZELÍTŐ A HÍREKBŐL - ENNÉL SOKKAL TÖBB ÉRDEKESSÉG VAN A ZÁRTKÖRŰ RÉSZEN! ÍZELÍTŐ A HÍREKBŐL - ENNÉL SOKKAL TÖBB ÉRDEKESSÉG VAN A ZÁRTKÖRŰ RÉSZEN!

OEP: termékhiány miatt módosították a közgyógyellátásban kapható szívgyógyszerek listáját (MTI)

 |  2012.05.15. 15:56  | 

Egyes szívgyógyszereknél tapasztalt ellátási problémák miatt két másik, azonos hatóanyagot tartalmazó készítmény került fel a szerdától érvényes, a közgyógyellátásban kapható termékek listájára - közölte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) kedden az MTI megkeresésére.

Bővebben

Irritábilis bél szindróma: bizonyíték a visceralis hyperalgesiára?

 |  2012.05.15. 11:15  | 

A brain-derived neurotrophicus factor (BDNF) a neurotrofin családba tartozó hormon, ami számos krónikus fájdalommal járó betegségben szerepet játszik. A BDNF jelentőségét állatkísérletekben is igazolták: exogén BDNF adásával csökkent az a küszöbérték, aminek a hatására fájdalom lép fel.

Bővebben

Inzulin és IGF jelentősége Barrett oesophagusban

 |  2012.05.15. 11:12  | 

Az inzulin, valamint az inzulinszerű növekedési faktorok nemcsak az elhízással kapcsolatos karcinogenezisben, de közvetlenül a Barrett's oesophagus (BO) kialakulásában is szerepet játszhatnak.

Bővebben

MikroRNS vastagbélrák-szűrésre

 |  2012.05.15. 11:10  | 

A székletben bizonyos mikroRNS-ek jelenléte felhívhatja a figyelmet colorectalis carcinomára (CRC) vagy polipokra. Egy hongkongi munkacsoport tagjai 88 CRC betegtől, 57 colorectalis polipos betegtől, valamint 101 egészséges kontrolltól vettek székletmintát.

Bővebben

Negyedévenkénti D-vitaminpótlás: nem előzi meg a tüdőgyulladást csecsemőknél

 |  2012.05.15. 11:07  | 

Korábbi vizsgálatok alapján felvetődött, hogy a D-vitaminhiány fokozhatja a gyermekkori tüdőgyulladás kockázatát. Egy, az afganisztáni Kabulban végzett vizsgálat során a kezdetben 1 - 11 hónapos 1524 gyermeknek szájon át negyedévente 100ezer NE D3-vitamint adtak egészen 18 hónapos korukig.

Bővebben

Új antidiabetikus vegyület

 |  2012.05.15. 11:05  | 

A szabad zsírsav receptor 1 (FFAR1) stimulálásával állatoknál serkenteni lehetett az inzulinszekréciót. A kezeléssel kapcsolatos mellékhatások előfordulási gyakorisága placebo- és a a FFAR-1 agonista TAK-875 mellett megegyezett.

Bővebben

Internet-alapú mozgásösztönzés krónikus fáradtság szindrómás serdülők számára

 |  2012.05.15. 11:01  | 

Krónikus fáradtság szindrómában a kognitív terápia hatékony kezelés, azonban ez csak korlátozottan érhető el. Egy holland kutatócsoport kifejezetten a krónikus fáradtság szindróma kezelésére dolgozta ki 12 - 18 éves kor közötti serdülők számára a FITNET programot.

Bővebben

A sztent-trombózis kockázata a kobalt-króm everolimuszt leadó sztentek esetében a legkisebb

 |  2012.05.10. 19:27  | 

Egy nagy metaanalízis kapcsán az összes olyan bevonattal nem rendelkező, illetve gyógyszerkibocsátó sztentre vonatkozó irodalomban megjelent és a sztent trombózis gyakoriságára vonatkozó vizsgálati adatot összegyűjtötték.

Bővebben

Szervdonor-toborzás iPod videoval

 |  2012.05.10. 19:26  | 

Egy, a szervtranszplantációval kapcsolatos félelmeket a célcsoportban enyhítő rövid videóval javítható az emberek hajlandósága arra, hogy hozzájáruljanak a postmortem szervdonációhoz.

Bővebben

EKG-eltérések prognosztikai értéke koszorúér-betegségben

 |  2012.05.10. 19:24  | 

Időseknél a koszorúér-betegség (CHD) okozta eseményeket a hagyományos kockázati faktorok alapján kevésbé pontosan lehet előre jelezni, mint fiatalabb korban. Idős betegeknél tehát érdemes az EKG-eltérésekre is odafigyelni.

Bővebben

Lozartan és kandezartan hatása a halálozásra szívelégtelenségben

 |  2012.05.10. 19:22  | 

Az angiotenzin II receptor blokkolók (ARB) szívelégtelenségben kifejtett kedvező hatását csoporthatásnak vélik, azonban eddig még közvetlenül nem vetették össze a különböző ARB-k hatékonyságát.

Bővebben

Rektális indometacin az ERCP utáni pancreatitis megelőzésére

 |  2012.05.10. 19:20  | 

Korábbi vizsgálatok felvetették, hogy a rektálisan adott NSAID-ok csökkentik az endoszkópos retrográd cholangiopancreatographia (ERCP) utáni hasnyálmirigy-gyulladás gyakoriságát.

Bővebben

Új szer az atherothrombosis szekunder prevenciójára

 |  2012.05.10. 19:19  | 

A trombin a thrombocytákat a proteáz-aktivált receptor PAR-1-en keresztül aktiválja. A vorapaxar ezen a ponton befolyásolja a thrombocytafunkciót. A vorapaxar a kardiovaszkuláris halálozás, az infarktus, a stroke, vagy a revaszkularizációt igénylő rekurrens ischemia alapján képzett végpont valószínűségét is 12%-kal csökkentette.

Bővebben

CT angiográfia akut koronária szindróma kizárására

 |  2012.05.06. 23:19  | 

Az akut koronária szindróma (ACS) tüneteivel a sürgősségi osztályon jelentkező betegek nagy részénél végül nem szív eredetűek a panaszok. Egy amerikai vizsgálatban azt értékelték, hogy a koronária CT angiográfia (CCTA) mennyire alkalmas arra, hogy már a sürgősségi osztályon kiszűrhessék azokat a betegeket, akiket biztonsággal haza lehet küldeni.

Bővebben

Olaparib fenntartó kezelés petefészekrák-relapszusban

 |  2012.05.06. 23:18  | 

Az olaparib egy szájon át adható poli-ADP-ribóz polimeráz enzimgátló vegyület, ami korábban már hatást mutatott serosus petefészekrákos betegek egy csoportjában. Az olaparib-kezelés a progresszió vagy a halálozás kockázatát 65%-kal csökkentette- Az olaparib az összes betegalcsoportban egyaránt hatékonynak bizonyult.

Bővebben

Sikertelen remisszió indukciós kezelés utáni eredmények gyermekkori ALL-ben.

 |  2012.05.06. 23:15  | 

A remisszió-indukciós kezelés sikertelensége ritka, de súlyos mellékhatás akut limfoblasztos leukémiás (ALL) gyermekeknél. Egy nagy nemzetközi vizsgálat kapcsán azt értékelték, hogy ilyen esetben milyen kapcsolat áll fenn a klinikai jellemzők, az alkalmazott kezelés és a kimenetel között.

Bővebben

Öngyilkosság és kardiovaszkuláris halálozás a rák diagnosztizálása után

 |  2012.05.06. 23:13  | 

A rák felismerése komoly egészségi kockázattal járó stresszélmény a betegek számára. Egy elemzésben több mint 6 millió svéd állampolgár adatait értékelték az 1991 és 2006 közötti időszak alapján. A nagyobb kockázat egy év után drasztikusan csökken.

Bővebben

Új malária elleni gyógyszer

 |  2012.05.06. 23:12  | 

A pironaridin-artezunát egy artemizinin-alapú kombináció terápia, amit Plasmodium falciparum és P. vivax okozta maláriában egy multicentrikus vizsgálatban próbáltak ki. 

Bővebben

Xa faktorgátló tüdőembóliában

 |  2012.05.04. 11:14  | 

A rivaroxaban, egy fix dózisban adható, szájon át szedhető Xa faktor gátló korábban hatékonynak bizonyult a mélyvénás trombózis kezelésében, úgy, hogy adásakor laboratóriumi ellenőrzésre sincs szükség.

Bővebben

HIV-1 elleni vakcina hatásossága

 |  2012.05.04. 11:12  | 

Egy korábbi vizsgálat, az RV144 kapcsán a HIV-1 elleni védőoltás hatékonyságát 31,2%-nak találták. Egy amerikai vizsgálatban értékelték az oltássorozat befejezése után két héttel az immunológiai státuszt, arra keresve választ, hogy az ekkor meghatározott paraméterek mennyire jelzik előre a HIV-1 fertőzés valószínűségét.

Bővebben

Csípőprotézis és a rák kockázata

 |  2012.05.04. 11:08  | 

A fém-a-fémen bevonatú csípőprotézis beültetése rövid távon nem emeli a rák kockázatát - mutatta ki egy brit vizsgálat.  Az átlagosan három évig tartó utánkövetés során a melanoma, a prosztatarák, a húgyúti rák és a malignus hematológiai betegségek kockázata független volt attól, hogy milyen típusú protézist kapott a beteg.

Bővebben

Defibrotid máj véna-elzáródás megelőzésére gyermekkori csontvelőátültetés után

 |  2012.05.04. 11:19  | 

A venooklusiv májbetegség a a hemopoetikus őssejt-transzplantáció (HSCT) utáni morbiditás és mortalitás vezető oka. Egy 28 európai klinikán végzett vizsgálat kapcsán azt értékelték, hogy ezt a szövődményt meg lehet-e előzni az endotélsejteken ható antitrombogén defibrotid adásával.

Bővebben

Gyógyszertári intézkedések a gyógyszerelési hibák megelőzésére

 |  2012.05.04. 11:04  | 

A gyógyszerészek aktív bevonásával hatékonyan csökkenthető a háziorvosi praxisokban a nem megfelelően gyógyszerelt betegek arány. Az Egyesült Királyságban végzett PINCER vizsgálatba több mint 480 ezer ember ellátásáért felelős 72 háziorvosi körzetet vontak be.

Bővebben

Három éves imatinib kezelés emésztőrendszeri stroma daganatban

 |  2012.04.29. 22:56  | 

Operálható gastrointestinalis stroma tumor (GIST) esetén az imatinib 3 éven át történő alkalmazásakor nagyobb arányú a kiújulás mentes túlélés (RFS) és hosszabb összes túlélés, mint az egy éven át történő imatinib-kezelés mellett.

Bővebben

Intravénás inzulin, glükóz és káliumadás akut koronária szindrómában

 |  2012.04.29. 22:54  | 

Állatkísérletek felvetették, hogy akut koronária szindrómában (ACS) kedvező hatású lehet, ha a betegnek intravénásan inzulint, glükózt és káliumot adnak (GIK). Az IMMEDIATE vizsgálatban azonban kimutatták, hogy emberben nem feltétlenül ez a helyzet.

Bővebben

Fogyás: jobb prognózis 2-es típusú diabetesben

 |  2012.04.29. 22:53  | 

A 2-es típusú diabeteses betegeknél érdemes az intenzív életmódváltásra összpontosítani; ezzel jobb a betegség prognózisa, mintha csak a betegségre fokuszálnak. A kedvező hatásban a fogyás és a jobb erőnlét egyaránt szerepet játszott. Az életmódváltás mellékhatásaként egy év után kissé gyakoribbak voltak a mozgásszervi tünetek.

Bővebben

Podoconiosis és HLA

 |  2012.04.29. 22:51  | 

A podoconiosis egy olyan trópusi lymphoedemás betegség, aminek a hátterében az áll, hogy az érintettek hosszú időn keresztül a vulkanikus eredetű vöröses agyagos talajon mezítláb járnak. A podoconiosis azonban nem mindenkinél alakul ki.

Bővebben

Anti IL-17 ellenes antitest krónikus plakkos psoriasisban

 |  2012.04.26. 13:37  | 

A Th17 T sejteknek több megfigyelés alapján is szerepe lehet a psoriasis kialakulásában, mivel számos gyulladásfokozó citokint (többek között IL-17-et) termelnek. Egy amerikai vizsgálatban egy humanizált IL-17 ellenes antitestet, szubkután ixekizumabot adtak psoriasisban szenvedő betegeknek.

Bővebben

Anti–IL-17–receptor ellenanyag psoriasisban

 |  2012.04.26. 13:35  | 

A brodalumab (AMG 827), ami egy humán anti–interleukin-17–receptor monoklonális antitest, egy fázis 2 vizsgálatban hatékonyan enyhítette a psoriasist. Amerikai kutatók vizsgálatukba 198 olyan súlyos psoriasisban szenvedő beteget vontak be, akiknél a testfelület legalább 10 százalékát érintette a betegség.

Bővebben

Fizikai aktivitás ösztönzése a háziorvosi gyakorlatban

 |  2012.04.26. 13:33  | 

Az ülő életmódot folytató felnőtteknél a fizikai aktivitás propagálása még egy évvel később is nagyobb fizikai aktivitást eredményez. 12 hónappal azt követően, hogy a háziorvos fizikai aktivitást serkentő programba vonta be a beteget, 42%-kal nagyobb a valószínűsége, hogy az illető mozgékonyabb lesz.

Bővebben